MTI 2008. 04. 06.
A jövőben tilos lesz a méhen belüli fogamzásgátló eszköz elhelyezése, amellyel jelenleg több mint egymillió chilei nő él, és nem lehet bizalmas tájékoztató konzultációkat sem tartani kiskorúaknak a fogamzásgátlásról. Nem lesz ingyenes az esemény utáni tabletta.
A chilei alkotmánybíróság megtiltotta az "esemény utáni tabletta" egészségügyi központokban való ingyenes osztását, ami Michelle Bachelet szocialista párti elnök kormánya egyik vívmányának számított.
Az immár megfellebbezhetetlen döntés mellett, amelyet 5-4 arányban hozott a testület, a jövőben tilos lesz a méhen belüli fogamzásgátló eszköz elhelyezése is, amellyel jelenleg több mint egymillió chilei nő él, és nem lehet bizalmas tájékoztató konzultációkat sem tartani kiskorúaknak a fogamzásgátlás módozatairól.
A döntés nagy felzúdulást okozott mind kormánykörökben, mind pedig a feminista szervezeteknél. Az alkotmánybíróság konzervatív ellenzéki képviselők kérésére foglalt állást az ügyben. Ez utóbbiak azzal érveltek, hogy az "esemény utáni pirula" megsérti az élethez való alkotmányos jogot, mivel meggátolja a fogamzást.
A baloldali chilei kormány úgy döntött, hogy ingyenesen osztja az esemény utáni pirulát, beleértve a 14 éven felüli kamaszlányoknak is, a szülők beleegyezése nélkül. Korábban csak gyógyszertárakban volt kapható receptre és mintegy 10 dolláros áron, ami megfizethetetlen volt a szegényebb nők számára.
"Most azoknak a nőknek jár a pirula, akiknek pénzük van, a nincsteleneknek nem. Egy igazságosságra, kiegyensúlyozottságra törekvő társadalomban az ilyen torzulások irritálják az embereket" - kommentálta az alkotmánybíróság döntését Francisco Vidal kormányszóvivő.